péntek, július 31

Medence tisztítás házilag

Kisméretű Bestway vagy Intex medencék szűrőberendezése általában kimerül egy filterrel ellátott vízforgatóban. Ezek a forgatók igen kis mennyiségű vizet képesek megforgani és mivel a be és kiáramló csővezeték a vízszint alatt helyezkedik el, így a víz tetejéről sem gyűjti össze a szennyeződéseket. Vagyis nagyrészt emberi erővel és vegyszerezéssel lehet tisztán tartani a medence vizét. Érdemes beszerezni egy időzítő kapcsolót és beállítani, hogy a vízforgatás napi 5 × 90 percre kapcsoljon be.

Bestway, Intex medencék

Hogyan lehet egyszerűen eltávolítani a látható szennyeződést?
Látható szennyeződéseket két módon távolíthatjuk el. Egyrészt szükségünk van egy medence tisztító hálóra, amit szinte minden kisállatkereskedésben vagy nagyobb üzletben megkaphatunk. Ezzel az eszközzel könnyedén összeszedhetjük a szennyeződéseket a víz színéről. A medence alján leülepedett szennyeződéseket víz alatti „porszívóval” távolíthatjuk el. Tulajdonképpen egy porszívófejre van szükségünk amit a szivattyú szívó ágára csatlakoztatunk. De magával a csővel is felszippanthatjuk a szennyeződés nagy részét ha nincs kéznél céleszköz.

Medence tisztító háló és a porszívó fej

Hogyan kell fertőtleníteni a medence vizét?
Ha mechanikusan megtisztítottuk a medencét jöhet a fertőtlenítés. Mivel ezeknél a kisméretű medencéknél nincs vegyszeradagoló, ezért minden nap (!) kézzel kell adagolni a fertőtlenítő szert. Ez történhet folyékony uszodavegyszerrel vagy boltban kapható magas koncentrációjú (90%) klór koncentrátummal, ami olcsóbb megoldás. Fontos, hogy a vegyszer adagolása a vízforgató rendszer működése közben történjen, mert így szavatolható, hogy az megfelelő módon összekeveredik a vízzel! Ha azonban nincs vízforgató berendezésünk, akkor a vegyszer elkeveredését a medencében való körbe-körbe járással is elősegíthetjük.

Mennyi vegyszert kell adagolni?
Ez a medence méretétől vagyis a víz mennyiségétől függ leginkább. Ha a medence csomagolásán vagy a használati útmutatóban nem talál ilyen adatot, akkor ki kell számolnunk a medence térfogatát.

Pi × r 2 × h

Pi = 3.14
r = a medence átmérőjének fele, vagyis sugara
h = a víz szintjének magassága

A klór adagolását követően, két óra elteltével ellenőrizni szükséges a víz minőségét! A klór koncentrációja 0.3 – 0.6 mg/l között legyen. Ajánlott a klór adagolását reggel és este elvégezni. A pH-szint beállítása heti két alkalommal elegendő.

Mit tegyek ha nyaralni megyek és nem lesz ki adagolja a vegyszert?
Amennyiben legalább 2-3 napot távol marad a medencétől alkalmazható a sokkolásnak hívott technika. Ez nem más mint a vegyszer durva túladagolása. A szokásos napi mennyiség háromszorosát kell a medence vizébe juttatni. Ezen kívül medencetakaróval le kell fedni a medencét és az intenzív vízforgatásról sem szabad megfeledkezni vagyis ugyanannyit kell forgatni a vizet mint használat közben. Így elkerülhető az algásodás és a nyaralásból visszatérve tiszta, használható medence vár minket. Fontos! A medence használatba vétele előtt mindenképp ellenőrizze a pH-értéket. Ellenőrző eszközt „pooltester”-t bármely szaküzletben be tudja szerezni. A pH-érték 7.2 – 7.6 között, a klór értéke 0.3 – 0.6 mg/l között megfelelő.

Időzítő kapcsoló

Ha megfelelően kezeli a medence vizét, akkor az ilyen kisméretű medence vize is tiszta, használható marad egész nyáron.

szombat, június 22

Medence tisztítás sóval 2. rész


A sós medence tisztításról szóló előző részben már kifejtettem milyen arányban kell a sót feloldani a medence vizében, mi az eljárás működési elve és előnyei. Ebben a bejegyzésben pedig kiegészítem ezeket az információkat további tudnivalókkal. 

A sóbontó fertőtlenítő eljáráshoz két berendezésre van szükség. Az egyik a vezérlőegység, ami biztosítja a cella áramellátását, kijelzi a sótartalmat és egyéb adatokat. A másik a cella, mely anód-katód elektróda lemezekből áll és feladata, hogy elektrolízissel klórt (fertőtlenítő anyagot) állítson elő a sós vízből. A sós medence karbantartási feladatai megegyeznek a hagyományos klóros fertőtlenítéssel kezelt medencével. A sós fertőtlenítési eljárás során ugyanúgy mint a klóros fertőtlenítés esetében a leghatékonyabb működés eléréséhez szükséges pH- uszodavegyszerrel beállítani a medence pH értékét. 7.0-7.4 pH szint körüli érték az optimális. Ehhez javasolt egy elektromos vegyszeradagoló használata, mert így nem kell folyamatosan mérni és kézzel adagolni a vegyszert. A vegyszeradagolónak köszönhetően a nap huszonnégy órájában tökéletesen beállított, kristálytiszta víz áll rendelkezésre. Használata viszonylag egyszerű, csak egyszer kell beállítani, de rendszeres időközönként érdemes megvizsgálni a medence pH értékét, mert előfordulhat, hogy a vegyszeradagoló szondája felmondja a szolgálatot. Ha már itt tartok, nagyon fontos szempont a vegyszeradagoló kiválasztása és beszerzése előtt utánanézni, hogy a készülékhez biztosított-e az alkatrészellátás. Mert az egész készüléket kicserélni egy hibás szonda vagy más elromlott alkatrész miatt rendkívül drága mulatság.

hétfő, május 13

Medence takarók

A medence működése során jelentős hőt von el a párolgás. Medence takaró használatával csökkenthetjük a párolgás okozta víz, hő és vegyszerveszteséget ezáltal a medence fenntartási költségeit. A medence takarásával meghosszabbodik a fürdésre alkalmas hőmérsékletű víz használhatósága, valamint a vízbe hulló, jelentős mennyiségű szennyeződéstől is megóvjuk a medencénket. A medence takarás többféle módon kivitelezhető.

A hagyományos medence takaró, szolár fólia, vagy más néven szolár takaró a lehető legkedvezőbb árfekvésű, ám ennek ellenére igen hatékony megoldás a medence takarás megvalósítására. A medence méretéhez és formájára egyedileg gyártható. Anyaga a csomagoláshoz használt buborékfóliára hasonlít leginkább, de annál jóval vastagabb és ellenállóbb a mechanikai sérülésekkel szemben. Ezt a típusú alapanyagot tekercsben szerzik be a gyártók és hegesztéssel illesztik egymás mellé a szelvényeket, hogy elérjék a kívánt méretű medence takarót. Színe a döntő többségében kék. Kisebb medencéknél csévélő nélkül is használható, mert az alapanyaga könnyű, ezért kézzel is összehajtogatható.

Szolár fólia, szolár takaró

A biztonsági medence takarók célja, hogy megóvják a gyermekek és háziállatok testi épségét. Legalább 600g/m2 súlyú PVC fóliából készülnek és teherbíró képességük elérheti az 50 kilogrammot. A szilárdságot és teherbíró képességet nem csupán a vastag fólia biztosítja, hanem az egy méterenként elhelyezett alumínium cső, amely 20-20cm-el túlnyúl a medence peremén. A medence takarás és kitakarás nem igényel hosszú procedúrát, néhány perc alatt kivitelezhető.

Biztonsági medence takaró

A biztonsági hálós medence takarás egyetlen célja a gyermekek védelme. Teherbírásuk egyedülálló módon elérheti a kétszáz kilogrammot is. Ezzel jóval megelőzve a biztonsági fóliák és redőnylamellák teherbírását. Telepítésükhöz a medence körül nagy szakítószilárdságú rögzítő elemekre van szükség, melyekbe beakasztható a biztonsági háló. A rögzítő fülek kis méretűek, nem rontják medence összképét.

Biztonsági hálós medence takarás

A redőnylamellás medence takarók a lehető legjobb kombinációt nyújtják az esztétikum, praktikusság és biztonság területén. Érdemes már a medence építésénél figyelmet fordítani a redőnylamella helyének megfelelő kialakításra. Elhelyezésük többféle módon kivitelezhető. Lehet a medence partjára telepíteni a felcsévélő szerkezetet, vagy a vízszint alá helyezni a berendezést elrejtve a szemek elől. A lamellákból többféle típus létezik. Van áttetsző és szolár kivitel is. A szolár redőnylamellák víz felőli része fekete vagyis hőelnyelő képességgel bír. Ezek üreges kialakításúak, melyeknek végein záró idomok akadályozzák meg a víz bejutását a profilba. Sajnos idővel ezekbe a profilokba a körültekintő gyártás ellenére is beszivároghat a medence vize. Ezzel nagyban megnehezíti a lamellák cseréjét, illetve javítását, mert a bejutott víz mennyiségével arányosan megnő a lamellák súlya és több embert igényel a szakszerű szétszerelésük, valamint a medencéből való kiemelésük. Ezzel szemben a habosított műanyag belsejű REHAU medencetakaró esetében nem áll fenn ez a probléma. Az úszóképessége és hordozóereje sem csökken az idő teltével. A redőnylamellák típustól és gyártótól függően különböző színekben kaphatóak és a gyártó a medence formájára szabja a medence takarót.

Redőnylamellás medence takaró, külső csévélővel

A téli medence takarók vastag PVC fóliából készülnek és elsődleges feladatuk, hogy tökéletesen lezárják a medencét. Ezért alapvető elvárás velük szemben, hogy a medence víztükrénél jóval nagyobbak legyenek. Rögzítésük többféleképpen oldható meg. Lehet vízzsákokkal a helyén tartani, hevederes vagy beakasztható füles rögzítést alkalmazni, attól függően, hogy milyen típusú a medence és milyen a medence takaró konfekcionálása.

Téli medence takarás, vízzsákokkal rögzítve

A polikarbonát medencefedések kiépítése nem csupán költségek terén kiemelkedő megoldás. Megjelenése elegáns és védi a medencét minden káros hatás ellen. Megakadályozza a medence vizének párolgását és az üvegházhatásnak hála felmelegíti a medence vizét, ezért medence fűtése során jelentős energiát takarít meg. Minden vízbe hulló szennyeződés ellen védelmet nyújt. A fedés mozgatását sínrendszer biztosítja, így a teljes medence fedése eltolható és könnyen hozzáférhetővé teszi a medencét. A medencefedésekből is rengetegféle létezik, ha van rá igény, későbbiekben erről is írok egy önálló bejegyzést.

péntek, április 26

A vízkőlerakódás megelőzése


A fürdőszobánkban már észrevehettük, hogy amit rendszeresen ér a víz, ott könnyedén kialakul a vízkő. A medencék esetében nem csupán esztétikai problémáról van szó, a medence tisztítórendszere is károsodhat a vízkőlerakódás miatt. Többek között a vízkőlerakódás hatására jelentősen csökken a csövek víz áteresztő képessége, valamint a szivattyút és a többi vízforgató berendezést is károsíthatja. Nem mellesleg a medence szélén lerakódott vízkőhöz könnyebben tapadnak az egyéb szennyeződések is, ezzel megnehezítve a medence tisztítását. A víz keménységét a benne oldott kalcium- és magnéziumsók mennyisége befolyásolja. A vízkőlerakódást rendszeres vegyszerezéssel és a pH-szint beállításával lehet elkerülni.

hétfő, április 15

Szkimmer - fölöző - falevélgyűjtő


Beépített szkimmer
A süllyesztett víztükrű medencéknek két típusú lefolyónyílásuk van. Ez egyik a medence alján található padlóösszefolyó, más néven leeresztő csonk, amit üzemi állapotban szűkített vízelszívásra használunk. A másik a víz színével egy vonalban lévő szkimmer ahol a víz nagyobb része folyik át a hatékonyabb tisztítás elérése céljából. A szkimmer feladata a vízfelszínen úszó nagyobb szennyeződések lefölözése mielőtt azok lesüllyednének a medence aljára. A kültéri medencéknél a szkimmerben lévő szűrőt ajánlott hetente kivenni és megtisztítani, mert hamar felgyülemlenek benne a szennyeződések és akadályozzák a víz könnyed átfolyását. Szkimmer létezik beépített és felakasztható kivitelben is. Az épített medencékben fixen beépített szkimmer található. A medence típusától függően különböző kialakítású szkimmerek állnak rendelkezésre, beton, fémpalástos, fóliás és műanyag medencékhez. A felfújható vagy fémvázas, felállítható medencékhez általában felakasztható szkimmert mellékelnek a gyártók, vagy külön kell megvásárolni a berendezést a megfelelő medence tisztítás érdekében.

kedd, április 9

Pelyhesítés


Homokszűrő
A pelyhesítőszerek apró, szűrőkön áthaladó szennyeződések kiszűrését hivatott elősegíteni úgy, hogy a szennyeződésekhez tapadva megnöveli azok térfogatát. Így azok már nem férnek át a medence tisztítórendszerén és megrekednek a szűrőkben. A medence vizének fátyolossá válása jelzi, hogy indokolt pelyhesítőszer alkalmazása. Pelyhesítőszerek kaphatók folyadék, tabletta és granulátum formában is. A vegyszer adagolása közben fokozott figyelmet kell fordítani a medence vizének megfelelő pH-értékére, mert a nem beállított pH rontja a pelyhesítőszer és ezáltal a medence tisztítás hatékonyságát.

kedd, április 2

A medencék fajtái


A medencéket két csoportba sorolhatjuk működési elvük szerint: süllyesztett- és feszített víztükrű medencékre.

A süllyesztett víztükrű medence, mint a nevéből is adódik, úgy van kialakítva, hogy a vízszint nem éri el a medence tetejét. Gyártótól és típustól függően 10-20 centiméterrel van alatta. Ennek előnye, hogy egyszerűbb és olcsóbb a kivitelezése, valamint nincs szükség kiegyenlítő tartályra. A padlóösszefolyó mellett egy, vagy nagyobb medencéknél több szkimmeren keresztül szívja a szivattyú a vizet, majd szűrőkön keresztül tisztítva pumpálja vissza a befúvókon át a medencébe. Ez a típus a legelterjedtebb az otthoni medencék között.

A feszített víztükrű medencéknél a víz szintje a medence pereméig ér. Ezért nincs szükség szkimmerre, mert a víz a peremen átbukva folyik le a víztartályba és közben eltávolítja a víz színén úszó szennyeződéseket, pl. faleveleket. Ezeknél a medencéknél fontos szerep jut a kiegyenlítőtartálynak, mert a szivattyúnak nincsen közvetlen kapcsolata a medencével. A medence színén átbukó, majd a rácsokon átfolyó víz a kiegyenlítőtartályba kerül. Innen szívja szűrőkön keresztül a vizet a szivattyú és tisztítva pumpálja vissza a befúvókon át a medencébe. Ennek a kialakításnak számos előnye van. Esztétikusabb megjelenés, a medence térfogata teljes mértékben ki van használva és ezáltal nem alakul ki vízkövesedés a víz szintjén. Az uszodákban jellemzően feszített víztükrű medencék találhatók.

A medence anyagát tekintve lehet műanyag, fém és beton építésű.

A műanyag és fém falú medencék előre gyártott méretben és formában érhetők el. Jellemzően téglalap, kerek és ovális formában, de több gyártó is készít különleges formájú medencetesteket. Burkolatuk általában PVC fólia, mely lehet egyszínű, mintás, akár mozaikcsempe hatású is. Ezen kívül léteznek még a prémium kategóriába nevező kerámia réteggel megerősített műanyag falú medencék is, melyek nem csupán árban nyújtják a prémiumot. Kerámia bevonatuknak köszönhetően jobban ellenállnak a mechanikai behatásoknak, simább felületükön nehezebben rakódnak le az algák és egyéb szennyeződések, így könnyebb feladat a medence tisztítás, valamint a medence színe az erős UV sugárzásnak, vegyszereknek is jobban ellenáll, mint a hagyományos PVC fólia. Ezeknek a medencéknek a telepítéséhez elengedhetetlen a helyszín könnyű megközelítése, mert a medencéket egyben teherautóval szállítják és daruval emelik a helyükre.

A beton medencék a technológiából adódóan bármekkora méretűek és formájúak lehetnek. Mivel a medence mérete, formája és kialakítása szabadon tervezhető és kivitelezhető, csupán a medence építő szakember fantáziája és a büdzsé szabhat határt.

A zsaluköves beton medencék építésének lényege, hogy az elkészült vasbeton alapra zsalukövekből építik fel a medence oldalát. Építése viszonylag gyors és kedvezőbb árfekvésű, mint a vasbeton szerkezet kialakítása. Vízállóságát a fólia burkolat biztosítja, így nem fagyveszélyes a szerkezet. Falvastagsága a medence méretétől függően 20-30 cm.

A vasbeton szerkezetű medencék építése idő- és költség igényes feladat. A medencetest maga adja a vízzárósságot, így különböző üvegmozaik és csempe burkolatok alkalmazhatóak. Régi vasbeton medencék felújításánál előfordulhat, hogy a medencetest már nem biztosítja a vízzárást. Ezt többféle szigetelési eljárással is ki lehet küszöbölni, pl. vízzáró vakolat, műgyanta bevonat, injektálás, de pénztárcakímélőbb megoldás a fólia burkolat.

Feszített víztükrű vasbeton medence, csempe burkolattal.

kedd, március 19

Homokszűrő


Homokszűrő 
A medence karbantartás egyik legfontosabb lépése a homokszűrő tartály rendszeres visszamosatása, mert a szűrőhomokon összegyűlt baktériumokat és egyéb szennyeződéseket el kell távolítani. A szűrőhomok nem megfelelő szűrése esetén a medence befúvóin zavaros víz jelenik meg, ekkor a szűrőhomok cseréje szükséges. A töltőanyag lehet égetett-, vagy mosott kvarchomok. Az égetett kvarchomok tulajdonságai előnyösebbek a mosott kvarchomokkal szemben, mert az égetés során minden szennyeződés kiég, így nem tartalmaz semmilyen szerves anyagot, vagy baktériumot. A szűrőhomok szemcsemérete nagyban befolyásolja a szűrés, tisztítás hatékonyságát. Az otthoni medencéknél elegendő lehet a legfinomabb szűrőhomok használata. De ha a leghatékonyabb szűrés a célunk akkor a következő arányokat érdemes követni. ½ rész legkisebb, ¼ rész közepes és ¼ rész legnagyobb szemcseméretű szűrőhomokot kell a tartályba helyezni. Így optimális a homokszűrő által végzett medence tisztítás.

szerda, március 13

pH-érték


A pH-érték egy dimenzió nélküli kémiai mennyiség, mely folyadékok savas vagy lúgos kémhatását jellemzi. A medence tisztítás során a semleges pH-érték beállítása alapvető a medence vizének hatásos kezeléséhez. A semleges pH-érték 7.0, ha ennél kisebb akkor savas, ha nagyobb akkor lúgos a medence vize. 7.4 pH-érték fölött fokozódik a vízkő kialakulása, valamint a nem helyes pH-érték beállítása rontja az uszodavegyszerek hatásfokát (pl. pelyhesítő szerek) és irritálhatja a fürdőzők bőrét és szemét.

csütörtök, március 7

Algátlanítás


Az algaképződés egy természetes folyamat. A medence vizében gyakran kialakulnak különféle algák a fertőtlenítés és szűrés ellenére. A széllel, vagy esővel medencébe kerülő algaspórák miatt a kerti medencékben fokozottan javasolt algamentesítő-szerek alkalmazása. Az algák elpusztításának leghatékonyabb módja a túlklórozás, más néven sokkolás. A sokkolás után a medencét 1-2 napig nem ajánlott használni a magas klór-koncentráció miatt. (Ezt a műveletet akkor végezzük el amikor néhány napig nem kell használni a medencét, pl. nyaralás alatt.) A medence homokszűrőjét célszerű a víz teljes tisztulásáig naponta többször visszamosatni. Az elpusztult algák lerakódhatnak a medence aljára, ezért porszívózzuk ki a medencét és porszívózás után is végezzünk egy alapos visszamosatást.

vasárnap, március 3

Medencevíz sóval történő fertőtlenítése


A sós, (klórmentes) medence tisztítás folyamán sót oldunk fel a vízben nagyjából 3-4g/liter arányban. A sóbontó elektromos áram elektrolízissel bontja szét a sóoldatot nátriumra és klórra. Az így létrejött klórvegyület semlegesíti az algákat és baktériumokat. A sóval kezelt medence vegyszerezése egyszerűbb. De vigyázzon! Csakis tiszta, jódmentes konyhasót (nátrium-klorid, NaCl) szabad használni! A sóbontó eljárásnak számos előnye van. Nincs szem és bőrirritáció, környezetbarát, nem szükséges klórt adagolni a medence vizébe, valamint a só nem fogy el, csak a víz utánpótlása során kell adagolni.

Folytatás a 2. részben

péntek, március 1

Medencevíz klórral történő fertőtlenítése


A medence vizének fertőtlenítése a vízbe került szerves anyagok, baktériumok, gombák elpusztítását célozza. A klóros vízfertőtlenítő eljárásnál a fertőtlenítő hatást uszodavegyszerekkel érjük el, melyeknek hatóanyaga lehet (klór, bróm, jód, stb.). Fontos a medencevíz pH szintjének beállítása, mert a fertőtlenítés során a víz lúgossá válik ami irritálhatja a szemet és a bőrt. A víz semleges pH-értéke 7.0. Ezt a szintet pH- és pH+ uszodavegyszerekkel lehet beállítani. Magasabb vagy alacsonyabb pH-érték esetén csökken a vegyszerek hatásfoka. A legelterjedtebb eljárás a hagyományos medence tisztítás esetében a klóros fertőtlenítés.

hétfő, február 18

Medence tisztítás és karbantartás


A medencében való fürdés, felhőtlen kikapcsolódás záloga a szakszerű tisztítás és karbantartás. A medencében kétféle szennyeződés alakul ki. Az egyik a medence alján rakódik le amit víz alatti porszívóval lehet eltávolítani. A másik a víz tetején úszik amit a szkimmer (falevélgyűjtő, fölöző) gyűjt össze, vagy kézzel kell eltávolítani a vízszínéről. A mechanikai szennyeződések jelentős részét a medence tisztítórendszere kiszűri, de a medence vizét kémiailag is meg kell tisztítani. Erre alkalmazzuk a különféle uszodavegyszereket, melyeket helyes adagolással kell a medence vizébe juttatni.